Igazából a miértre nem tudok választ adni. Mert csak. Mert jó bulinak tűnt. (Az is volt mellesleg)
Le kell szögeznem, nem a tagok ellen irányult ez az egész. Igazából, a modik ellen inkább. Hogy az miért? Nem tudom. amolyan bosszúállás jellegű. Nekem egyszerűen azért, mert a hátam mögött voltam kibeszélve, és mert elve ne éreztem magam abba a közösségbe valónak, pláne miután a moderátori rangom, minire lett cserélve. Igazából vannak akiket sajnálok, és nem akartam nekik csalódást okozni az Liz, például. Véleményem szerint, amúgy sem voltam kedvelt a tagok között, ezért csak pár embert hökkentettem meg vele akik nem ismerték a másik, a nem moderátori oldalam.
Először nem volt célunk 16 és 18+-os tartalmat is betenni, de ugyebár a random agyfasz elvisz, így azok is bekerültek. Tudtuk, hogy ki leszünk rakva, de azért új felhasználót csináltunk. Engem az döbbentett meg, hogy tőlem "csak" a rang lett elvéve, nem a tagság, de tudom, hogy nem leszek szívesen látva a hokalovista berkekben.
Amúgy, még mindig azon filózik a társaság, hogy vajon, ki köpött be. Ugyanis, erről csak a mibbiteseink tudtak, és összesen 5 ember nem volt benne, a 10-ből. Ebből 2 ember szóba sem jöhet, mint potenciális, kimarad 3,kiből 1 nem tudott róla, és marad kettő. egyikük egy nagyon régi hokalovista, aki AuRal néven játszott. A másik? Ő tudja ki.
Miért gondoljuk, hogy köptek? Mert már azelőtt, hogy elkezdtük volna, a chatről tiltást kaptunk. Úgy, hogy előtte nem si mentünk fel. Ezért valaki aki tudta, milyen álnéven regiztünk, eldalolta.
A megbánás? Bevallom, mikor reggel mondák,hogy már kirakták őket, szíven ütött a tudat, hogy én is tiltva lehetek. Persze előtte mondhatni, gondoltunk ere, utána még jobban, de akkor már lehetett semmit csinálni,és igazából...? Bánom is meg nem is. Jó volt randalírkodni, hülyegyerek módjára viselkedni, de elég rossz,hogy csalódást kellett okoznom néhány ismerősömnek.
Megjegyzés még: az "anyádayaveen" nevű felhasználót mopi csinálta, és én személy szerint lebasztam volna érte. Ugyanis NEM a lovakat nem kedveljük...Amit kiírt az nekem is minősíthetetlen.
Amúgy meglepőnek tartom, hogy rajtam kevésbé akadtak ki az emberek xD Inkább bocin meg Leloon. Node egy két válasz a hozzászólásokra:
"De ez most mire volt jó nekik?Egyáltalán nem értem.Ha nem kedvelik a Hokát akkor ne jöjjenek fel oszt kész.Nem értem,de ez már nem is az én dolgom." >> Nem a hokát nem kedveljük. A tagokat és a modikat. (Tisztelet a kivételnek ugye)
"Az ártatlan báronyokbol lesz a legnagyobb farkas!!" >> Kyyra, igen TE vagy aki az, akit nem bántam meg. Egyszerűen irritálóan atomsegg vagy. Az ilyen értelmes benyögéseidért utálunk.
Igazából, TamZeen anno azért volt jó ellenfél, mert volt olyan aljas hogy lehessen taktikázni. Kyyra, meg olyan hülye nem fogja fel :'D
"VIKI2011: hát semmi... ott vannak és kész... talán lesz olyan verseny mit még régen amit ayaveen csinált még mibbites chaten: hogy a tiltottak lovai közül választhattunk lovakat és ha még senki sem kérte azt a lovat megkapta az illető
reméljük lesz ilyen még a közeljövőben" >> Majrés, ez tudod milyen effektus? Mintha a halottak nyakából tépkednéd az aranyláncot. Erre csak ennyi.
Aya: A felbújót nem boci volt. Ő csak benyögte, hogy mi lenne ha. Mi meg lecsaptunk az ötletre, és közösen megszerveztük, és elárulom: még hétfő este.
A rendőrségi feljelentés? Az vicc. Spammolásért? Vagy miért? Kérlek mondd már meg, mit írnál a jelentésbe...És ha kiadsz adatokat, abból le lehet nyomozni a gépet, de hogy ki ült ott, és csinálta nem igazán...
Ha ezért a kommetálásomért tiltást kapnék..szíve rajta.








Amikor el kezdtem olvasni ezt a bejegyzést,eleinte haragudtam rátok,elvégre nem értettem,hogy miért tettétek,amit tettetek.De ahogy haladtam az olvasásban,kezdtem rájönni,hogy miért is csináltátok az egészet,és bevallom,szerintem jogos volt a felháborodásotok.És,szerintem jól is csináltátok!És mindezt úgy csináltátok,hogy tudtátok hogy mi lesz a következménye
Na,de ezt ne vegyétek nyalizásnak,mert:1:én utálom szintén az olyanokat,akik nyaliznak másoknak valamiért,2.:ha ezt nyalizásnak vettétek,akkor közlöm,nem akarok moderátor vagy hasonló lenni-az okokat nem írnám le,de most egyezzünk meg annyiban hogy van olyan hogy magánélet is-és 3.:én csak a véleményemet mondtam el az egészről.
Most lehet utálni amiért leírtam ezt nyugodtan,és ha akarjátok,törölhetitek nyugodtan,nem zavar^^
(pony56club voltam)
Ehhez csak annyit tudok hozzászólni, hogy mivel én vagyok a fejlesztő, tervező, szervező, admin, grafikus és minden egyéb amit csak el tudtok képzelni a hokalovin, nem tudok mindenütt ott lenni (még akkor se, ha próbálok, főleg mivel most mást csinálok a lovasok.hu-n).
A moderátorok és adminok hatalmas segítséget nyújtanak nekem, de csak az oldal közösségi részével tudnak foglalkozni (más jogokat senkire sem merek bízni).
Ha problémája van valakinek egy ilyen személlyel, miért nem ír nekem senki panaszt?
Te is a közösség része vagy ha jól tudom, azt pedig együtt kéne építenünk. (Az ilyen jellegű akciókkal ez lehetetlen, és az sem célravezető, ha mindenki csak magába folytja a sérelmeit)
Ezt a témát mindenesetre lezártuk. Csak azért írok, hogy végre megértsétek, hozzám nyugodtan fordulhattok...
A leveleket most is olvasom, az más kérdés, hogy nincs fejlesztés régóta. Ebben viszont nem tudnak önkéntesek segíteni, továbbá csak szerződéssel engednék bárkit is az szerverhez.
A szervezés nyitott, bárki csinálhat eseményeket a szabályok keretein belül. A grafikában van egy segítségem, de ez se olyan egyszerű. Kereskedelmi oldalról van szó, és az általunk felhasznált anyagok jogtiszták kell legyenek. (Továbbá tudnunk kell bizonyítani, hogy a miénk)
Jelenleg más feladatom van a lovasok.hu-n, és a neveldét sajnos hanyagolnom kell. Ebbe nincs beleszólásom, a félreértések elkerülése végett a nevelde nem az enyém. Az én terveim alapján készül és én programoztam meg készítettem a grafikákat javarészt, de a hokalovi a lovasok.hu tulajdona. Én alkalmazott vagyok, azzal dolgozom amit kiosztanak.